A Hét élet (http://www.youtube.com/watch?v=WupPvCOxfbA ) még mindig nagyon jó film. És nagyon szomorú. Az a baj a szomorú, halálról szóló filmekről, hogy az embernek akaratlanul eszébe jut, ki mindenkit veszthet el. És az, hogy valakivel a jelenlegi állapotában (az utolsó beszélgetés,… után) esetleg úgy áll a dolog, hogy vitatkoztak, vagy "csúnyát gondolt". És ez lassan közhelyszámba megy a sok körlevéltől, amiben azt írják, ne úgy állj hozzá az élethez, hogy majd holnap. Ettől valahogy minden egy kicsit más, mert az illető elkezd nem hosszútávon haragudni azokra, akiket szeret. Valahogy úgy van vele, hogy a harag időt vesz el. Bár dühös vagyok, de ha haragszom, azzal elvesztjük az időt, amikor boldogok lehetnénk. Inkább kimondom, haragszom. beszéljük meg. Elmondom neked miért, és te értsd meg. Ne csináld többet, vagy magyarázd meg, vagy változz. És akkor ez az érzés elmúlik, mint mikor az embernek a vállán nehéz táska van, és egy lendületes mozdulattal ledobja. Elmúlik, és marad helyette csak az, hogy rendben, már nem haragszom, szerethetjük egymást. Ez persze kizárja a lehetőséget, hogy durcázzunk, hogy ráhagyjuk a másikra észreveszi-e hogy haragszunk. Meg azt is, hogy esetleg felhívjuk csak úgy, mert ugye mi haragszunk.
Mert ha az ember magában tartja ezt a dühöt, és azt mondja én most dühös vagyok rád, ezt most vedd észre és kérj bocsánatot, ígérd meg magadtól, hogy máshogy csinálod, akkor esetleg lefekszik, vagy elválnak, és másnap, amikor felébred az első gondolata az a furcsa érzés lesz, mintha a táska a vállán maradt volna. És nem az a könnyedség, hogy kinyújtózhat.

Erre az érzésre jön rá, ha esetleg valakinek nincs lehetősége másnap ledobni a táskát. mert már nincs aki elkapja. És nincs lehetőség arra sem, hogy düh nélkül, anélkül hogy pici dolgok miatt, vagy nagyok miatt haragudjunk egymásra csak úgy együtt legyünk. És éppen ez az, amitől az ilyen filmek után félek. Még ha közhely is. : )

Függőség…

Egy férfi és egy nő, egy hosszú nap után vacsora közben beszélget.

1283: A jobbágy és az asszony:
- Milyen volt a napod drágám?
- Nagyon hosszadalmas. A földön dolgoztunk egész nap, és építkeztünk. Közben a szomsédos földön nem megy olyan tempóban a betakarítás, mint szeretnék, átjöttek, próbáltak minket meglopni, de ellenálltunk. És egész nap a búzát arattuk. És aki nem dolgozott, az istállónál segédkezett. És holnap is megyek… 

1998: A tőzsdeügynök és a nője:
- Milyen volt a napod, drágám?
- Nagyon fárasztó. Jutányos áron akartam búzát venni, és agyagot eladni cserébe, de az agyag ára visszaesett, a búzáé felment, a piac összeomlik, nincs búza a listán. Mindenki horribilis összegekért árulja, a kitermelés áll. Lehet csak két lépésben fogom tudni lebonyolítani a bizniszt. 

2010 egy vasárnap este:
- Milyen volt a napod, drágám?
- Hallod, egy barom megtámadott 20 buzogányossal, de elküldtem a katonáimat, nem farmolt semmit. Közben az egyik vasércet betöltöttem nyolcasra, és mindjárt megalakul a másik falvam. És viszont támadtam azt a kis 200as népességű germánt aki jön már vagy három napja 15 theutat villámmal.
- Ez remek. De ha most itt hagysz az egész mosogatással, holnap rád küldöm az összes birodalmim, aztán lesheted…

„- Szia! Tudsz segíteni? Tárgyalástechnika…
- Szia! Igen, persze, mondd! Már ha tudok:)
- Az a "szorgalmi", hogy keressünk az életünkben paradigmatikus pontokat. Amikor többszöri feltételezések után jöttünk rá, hogy nem a környezet hibás valamiért, hanem mi. Mondok példát, úgy érthetőbb. A tanár mesélte, hogy egy bizonyos kurzust tartott kedden és szerdán is, de másoknak. És a keddi kurzus valamiért szar volt. Először elkönyvelte, hogy mert szerdára már átvette egyszer az előadást, ezért könnyebb és kész. Majd elkönyvelte, hogy kedden hagyományos képzésesek járnak, szerdán meg szabadon választottak, akik szívesebben tanulnak.
De aztán minden ilyen hozzáállása megcáfolódott valahogy. Csupa olyan hozzáállása volt, ami szerint ő nem tehet semmit. Végül kihozta, hogy igenis tehet, és változtatott valamin. Ilyet kell keresni az életünkben.
- Van egy, ami komoly... Hülyén fog hangzani, de szerintem jó :D És tényleg megtörtént. Anno én úgy cumiztam a kezem, amikor kicsi voltam, hogy közben mindenféle állaton, pólón, mindenen a rajta levő címkét simogattam, ahogy minden gyerek simogat valamit... ez ilyen gyerekdolog. Egyszer kaptam aputól egy tehenet, Tehénkét, még ott van a szobámban. Szerintem láttad már. Nagyon helyes, fekete-fehér. Kölcsön is adom, ha meg akarod mutatni, és neki állati klassz címkéje volt. De egyszer csak elkezdett eltünedezni. A Lili (a kutyám) akkoriban volt kicsi.
Anya minden este felvarrta újra, és ez megint eltűnt. Minden reggel elmentem, és délután, mire megjöttem, eltűnt a címke. A tehén megvolt, csak a címke ment el. Először azt gondoltam, hogy címketolvajok. Utána azt, hogy az öcsém egy szemét dög. Utána azt, hogy anyuék azt akarják, szokjam le a cumizásról.
Utána elkezdtem kutakodni, és rájöttem, hogy lehet, én tehetek róla. Miután kizártam a címketolvaj lehetőségét, aki belopódzik a harmadik emeleti ablakomon, és levágja a címkém, meg a 4 éves öcsém ollóval címkelopását, és anyuban is jobban bíztam ennél, és a kutya célzatosan bejött a szobámba szombat délelőtt…
Kiderült, hogy én vagyok a hibás, mert A) rosszul neveltem a kutyát B) csábítóan nyálszaga van a címkémnek.
- :D ez tényleg jó
- És rácsaptam a kutya orrára, és többet nem Tehénkével cumiztam, így nem volt gond. De komolyan. Én ezt komolyan beadnám :D És mindehhez voltam hat éves, mert hát… khm én még elsőben is cumiztam az ujjam.”

Abszolút szétszórtság

Reggel egy egyszerű teát és egy zöldséglevest akartam összehozni. A zöldség elkezdett odaégni, amíg a foghagymát szedtem elő. A fokhagymát egyben beleejtettem a levesbe. Kihalásztam, de közben a zöldség sistergett. Leöntöttem vízzel hogy befogja, de kifelejtettem a lisztet. Zellert akartam beletenni, de mellényúltam, és darált petrezselymet kanalaztam. Túl kevés zöldség. Kifelejtettem a krumplit. Elszúrtam a galuskát. Tea készül, kell a citromlé, öntöm, de a levesbe a tea helyett. Nem nagyon csak kicsit. Közben fellököm a kávékiöntőt, és befolyik a kávé a gáz mellé. A levesnek még a citromlétől sem lett jobb íze… Most ott tartok, hogy a nagyanyám keményen vigyorog, és közli, menjek aludni, ő befejezi. Közben lyukat éget a kezébe a vasalóval. :D

„No és csakugyan, miért, kérdi [xy]. Nem az a kotnyeles fajta, látszik rajta, hogy őszintén érdeklődik. Mondom, szívesen hallgatok másokat, De ez az [xy], ez egy odafigyelő bajnok. Tényleg érdekli a másik ember.
Kevesen vannak, akiket érdekel, mit gondolnak, mit akarnak mondani mások. Többnyire csak abban a reményben képesek meghallgatni az embert, hogy aztán ők önthetik ki a szívüket. Mindenki másokra akarja rátukmálni a maga terheit. Van, aki úgy tesz, mintha figyelne, pedig csak arra vár, hogy mikor jöhet elő a maga szövegével, várja az apropót, hogy közbevághasson. Ezért is unok szinte minden beszélgetést.
[xy] azonban frankón figyel. Kíváncsi rám. Az az érzésem, mintha én tennék neki szívességet azzal, hogy beszélek a dolgaimról. Figyel, mint akit érdekel a mondókám, és éppen azokat a kérdéseket teszi föl, amiket én akartam kérdezni, a megfelelő pillanatban. Úgy hat rám ez a pasas, mint egy lelki hashajtó.”  (William Wharton: Madárka) 

(Nem is tudom, hogy kell-e mindenhez valamit hozzáfűzni. Valamiféle magyarázatot, hogy én ezek után min gondolkodtam, vagy mi változott. -  Hogy valahogy most, mikor közbevágok, és elkezdem hirtelen a saját dolgaimról a monológom, csak, mert találtam egy érintkezési pontot, elgondolkozom azon feltétlen szükséges volt-e. És egyre kevesebbszer teszem. Átgondolom, és mielőtt beleszólnék, valahogy elmosolyodom. És eszembe jut, hogy az illető azért beszél hozzám, mert én szeretném hallani, amit mondani akar. És az, hogy amit én akarok mondani, számomra nem új információ. Felmerül bennem a kérdés, akkor miért olyan elképesztően fontos, hogy feltétlen elmeséljem?! – Lehet nem kellene ehhez semmit hozzáfűzni. Csak otthagyni magában az idézetet, hogy mindenkiben olyan hatást keltsen, amilyet akar:) )

Leibniz szerint a nyelv egyrészt a gondolatok jele, a gondolkodás közege, másrészt társadalmi jelenség, az érintkezés eszköze. A nyelv fejlődik, ahogy a gondolkodás.
Sapir szerint a nyelv a gondolatok, érzelmek és vágyak közlésének módja, ami csak az emberre jellemző és akaratlagosan létrehozott szimbólumok segítségével történik.
Crystal szerint a nyelv maga az ember, semmilyen kulturális kapcsolat nem létesíthető nélküle. A nyelv a viselkedésünk része.
A nyelv funkciói a gondolatok és érzelmek közvetítése, kapcsolatteremtés, a valóság befolyásolása, adatrögzítés, az identitás kifejezése, a gondolatok és megismerés eszköze, vagy csak puszta hangadás. A kognitív nyelvészet szerint a nyelv maga a cselekvés.
Az írás és a nyelv feltételezik és fejlesztik egymást. Írásban olyan dolgok is rögzülnek, amik szóban kivesznének. Az ember így olyan dolgokat is megismerhet és átélhet, olyan beszédstílusokat idézhet fel, és gondolkodásmódot ismer meg, amire másképp nem lenne lehetősége.
Jómagam és Szántó Kisasszony szerint minden elolvasott oldallal változik a gondolkodás, és megnyílik egy új perspektíva. A gondolatok tágulnak, a gondolkodás témája változik, és a lehetőségek bővülnek.

Változik-e a gondolkodás és a gondolatok stílusa és megfogalmazása az elolvasott oldalakkal? Változik.

„Tudod, nagyon furcsán hatnak rám a könyvek. Elolvasok valamit, és elkezdek úgy gondolkodni, ahogy a főszereplő vagy író. És teljesen más dolgokat veszek észre. És más dolgokat akarok. És máshogy fogalmazok. Normális ez?” „Normális Drágám. Ez igazán, teljesen, határozottan normális”

 Út közben, ezen gondolkozva, elkezdtem példákat gyártani.

Vegyünk egy alapesetet: egy nő – nevezzük őt itt Elizának, az első példa nyomán – és egy férfi – nem akartam sablonos lenni, ha feltétlen nevet kell adni neki, legyen ő most Tamás – egy asztal mellett, és a férfi almával kínálja a nőt. A nő gondolataival.

 
1. Jane Austen: Büszkeség és balítélet (1813), Értelem és érzelem (1811), Meggyőző érvek(1818)…

            Elizabeth az asztal felé közeledett. Azon jártak a gondolatai, milyen sekélyesek tudnak olyakor lenni a nők, és sajnálattal adózott az összes úr iránt, kik értelmükkel kénytelenek pénzsóvár hölgyek társaságában időzni. Az asztalhoz érvén Tamással találkozott a tekintetük. Nyílt arcú, értelmes férfi látszatát keltette, Elizabethet bemutatták neki korábban, de ezeddig csak néhány szót váltottak. A férfi mélyen meghajolt, és nyugodt hangon, tökéletes modorral  tette fel a kérdés: megengedi kisasszony, hogy megörvendeztessem egy almával? És egy fénylően piros almát nyújtott át, korábban tudakozódván arról, hogy Elizabeth kedvét leli a friss gyümölcsökben.

 
2. William Warton: Madárka. (Dőlt betűvel, egy „női madárka” szájából) (1979)

            Velem szemben ült az asztalnál. Elnéztem, ahogy ül. Mindig csodálkoztam, az ember mennyire a földhöz van ragadva. A felsőteste előregörnyed, egész testével olyan hatást kelt, mintha a székhez lenne szögelve, mintha hatalmas erők húznák le. A madár ezzel szemben könnyed, mozgása légies. A teste, mintha nem lenne súlya, mégis tökéletesen irányítja. Az ember lomha. Rajta is ez látszik. Azt kérdezi, kérek-e almát.
Figyeltem tegnap a kanárikat távcsővel a szoba sarkából. Lenyűgöző világ. A lencse úgy felnagyítja őket, mintha én is köztük lennék, észrevétlenül. Párzási időszak van. A hím énekel a tojónak. Megénekli neki a szabadság minden gyönyörét, a repülés szépségeit, a hegyek fölötti szelet. Megénekli úgy, hogy fogságban élt ő is, az előtte levő generációk is, és ő maga nem is tudja mi a szabadság. És utána a tojó kérésére megeteti őt, és párzanak. 
 

3. Bret Easton Ellis: A vonzás szabályai. (1987)

            ELIZA   Az asztalnál ülünk. Fura, hogy együtt jöttünk le reggelizni, tegnap este, amikor felmentünk a szobájába elszívni egy jointot meg sem fordult a fejemben hogy ma vele szemben fogok ülni. De így alakult. Amúgy elég helyes. A szokásos dögös-dugós buliban voltunk, és láttam, hogy néz. Odajött két sörrel a kezében, és elkezdett valami hülye dumát nyomatni, hogy elsős vagyok-e, és hogy szoktam-e szívni. Nagyon untam, Marcit vártam, de úgy tűnik a délutáni köptető-partytól kidőlt. A hordó mellett meg ott állt egy lány, és állandóan engem figyelt - korábban lefeküdtünk, aztán kerültem két hétig, és azóta nem beszéltünk. Úgyhogy amikor azt kérdezte, nem megyünk-e fel a szobájába elszívni egy jointot, gondoltam miért is ne? Jobb nem adódott. Amúgy tényleg elég helyes volt. Beszívtunk, megittunk három üveg nagyon szar minőségű édes vörösbort – ő választotta. Elkezdett nekem az írásairól beszélni, meg is mutogatta, de éreztem, ha ebbe belekezd, az életben nem hagyja abba. Indítványoztam, hogy dugjunk. Jó volt, egész jól csinálja, ráadásul eléggé bevadul ha iszik. Aztán elaludtam az ágyán, így ébredtem nála reggel. Szóval lejöttünk reggelizni, most meg egy almát tol felém az asztalon. Ránézek, ő meg megint egy füvest szív, bárgyún mosolyog. Még az ebédlőben is a szakadt bőrkabátja van rajtra, rajtam meg nincs melltartó, és a mellemet nézi. Valahogy van valami szexi abban, ahogy cigizik. Aztán meg rám néz, és teljes egyszerűséggel azt kérdezi: nem akarsz a szobámban leszopni?
 

4. Michael Cunningham: Az órák (1998)

            Madárka                               

Az asztalnál ült, Tamás vele szemben. Egy almát kezdett el komótos mozdulatokkal hámozni, majd felszelni nyolc részre. Az ablakon beszűrődő reggeli fényben narancssárgásnak tűnt minden. Megvilágította a kanapét. A falon a tükör megtörte a sugarat, és szivárványt festett az asztal szélére. Ahogy a narancssárgába burkolt bútorokon merengett, és az alma illata az orrán keresztül eljutott a tudatáig, egy 1980as évek-beli nyár jutott eszébe. Ő, Tamás, Judit és Peti lent töltötték a nyarat a tónál, horgásztak, napoztak, és nagyokat vitatkoztak. Akkortájt kezdte el Tamás Madárkának hívni W.W. könyve után, mert állandóan a parton ült, a sirályokat figyelte, lerajzolta, megfestette. Azon a nyáron rengeteg vitát folytattak irodalomról, költészetről, festészetről. Még reménykedett, hogy Tamás mellette marad, ahogy addig, és nem akarja a maga külön útját járni. De igazán mind tudták, hogy Tamás és Peti lefeküdtek egymással. Senki nem beszélt róla. Ez után a nyár után nem sokkal történt, hogy Ő és Kata összeköltöztek, és gyereket vállaltak. Több mint húsz évvel később, Tamás a reggeli narancsosan ragyogó napfényben almát szel neki, és ő csak nézi, és emlékszik. Csodás reggel volt, gondolta. Természetes mozdulattal szájon csókolta a férfit, vállára vette a táskáját és hazaindult.

Az ember agyában valahogy nem csak egy stílus, de talán egy forma is megjelenik. Igazán érzékeltetni akkor lehetne, ha az, aki ezt olvassa, olvasta a könyveket, és átérezte már a hangulatukat. Mindenesetre, tényleg új perspektíva nyílik, a gondolat valóban változik, szélesedik. A vita tárgya, miszerint a gondolat alakítja a nyelvet, vagy a nyelv az eszköze a gondolkodásnak továbbra is lezáratlan.
 

Én mindenesetre jól szórakozomJ

A képzelet nagy párjai

Kíváncsi vagyok mi lett a híres-neves párokkal, miután a filmek, könyvek véget érnek…

Mi van, ha Shrek beleszeretett egy lehengerlően zöld krokodilba? Hófehérke megpattant Kukival, a leghevesebb törpével, Eliza Benneth és Mr. Darcy megutálta egymást, Csipkerózsika hercege rájött hogy ő más, és elszökött Csipkejózsikával. Frédi elhagyja Vilmát egy kőkorszaki szukáért. Ha a harcosok klubjának főszereplője lefekszik Tylerrel önkielégít? Hulkot nem szerencsés feldühíteni aktus közben, mert ezt minden nő kitartással viselné csak. Ha Éva a kígyó mellett köt ki… ;) lenne rá oka, hisz az összetétele maga a boldogságJ Rómeó és Júlia megölték magukat, mielőtt boldogan éltek volna, míg meg nem haltak. Nade meghaltak. Lehet előtte boldogan éltek. Hatalmas bizalom, vagy nagyon nagy szeretet kellett hozzá, hogy József Mária mellett maradjon…

:D